Két fordulat is volt a ma megjelent pénztári statisztikák sorai között: egyrészről az önkéntes pénztáraknál hosszú idő után nőtt a taglétszám, másrészről búcsúznunk kell az eddigi magán-nyugdíjpénztári adatközlésektől. Az önkéntes kasszáknál a befizetések is jól haladtak, de kérdés, mit hoz az év utolsó három hónapja most, hogy már azt is tudjuk, csak a szeptember végéig meglévő nyugdíjpénztári megtakarítás használható fel lakáscélra. Ebből egy nagy év végi hajrá és egy nagy koppanás is lehet a szektornak.
Kiadta új nyugdíjrangsorát a Natixis. A jelentés szerint nem dőlhetünk hátra, ha a saját nyugdíjbiztonságunkról van szó; négy nagy kockázatot is azonosítanak, amelyek kihatással lehetnek a nyugdíjas évekre és a megélhetésre. Kiderül az is, Magyarország hányadik helyen végzett a globális listán.
Rég várt pozitív fordulatot hozott a július-szeptemberi időszak az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámában, amivel párhuzamosan folytatódott az egészségpénztári tagság gyarapodása is. Szintén fontos eredmény, hogy az öngondoskodók eddig egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget nyugdíj- és egészségügyi célra, mint az idén - közölte a Pénztárszövetség.
Hollandia megőrizte a világ legjobb nyugdíjrendszerének címét egy nemzetközi indexben, amely arra figyelmeztet, hogy világszerte túl sokan mennek nyugdíjba anélkül, hogy elegendő útmutatást kapnának arról, hogyan tegyék megtakarításaikat tartósan fenntarthatóvá. Kifejtik azt is, hogy az országoknak rugalmasabb megközelítést kell alkalmazniuk a nyugdíjba vonulással kapcsolatban, ahelyett, hogy meghatározott életkort határoznának meg a munka abbahagyására.
Idén lett tíz éve, hogy elindultak az adójóváírás ígéretével értékesített nyugdíjbiztosítások Magyarországon. Egy évtized alatt félmillióan kötöttek maguknak ilyen szerződést, és tették a nyugdíjbiztosításokat a magyar öngondoskodási piac egyetlen, azóta is töretlenül bővülő szegmensévé. Jó hír, hogy végül a lakáscélú feltörés lehetővé tételére vonatkozó kormányzati tervekből is kihagyták a terméket, így szabadon növekedhet tovább. Röviden bemutatjuk, hová fejlődött mára a piac, és mi is a pontos igazság az értékesítők egyik kedvenc ügyfélcsalija, a 20%-os hozamígéret mögött.
Az összességében még mindig pozitív piaci hangulat a nyugdíjpénztárak jó teljesítményét is megalapozta: az év első kilenc hónapjában több pénztári portfólió is bőven 10% feletti hozamot mutatott fel a tagjainak. A legjobb teljesítményeket a kockázatvállalóbb portfóliókkal lehetett elérni. Mutatjuk a listát.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen hatása lehet az önkéntes nyugdíjpénztárakra, valamint általánosságban a hosszú távú megtakarítási hajlandóságra, ha a kormány az ingatlanpiacba kezdene átcsatornázni nyugdíjcélú megtakarításokat. Vendégünk volt Farkas András nyugdíjszakértő. A második részben az automatizálás és a mesterséges intelligencia agráriumban betöltött szerepéről kérdeztük Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét.
Évek óta nem látott érdeklődés övezi a hosszú távú megtakarítási formákat itthon, az MNB statisztikái szerint a TBSZ- és NYESZ-számlák száma és a rajtuk lévő megtakarítás is meglódult. Mindez pont egy olyan időszakban, amikor a kormány épp a hosszú távú megtakarítások egy részét csatornázná át az ingatlanpiacra. Gyűjtésünkből kiderül, hogy egy magyar befektető átlagosan 26 millió forintot tart TBSZ-en, NYESZ-en pedig 3 millió forintot. Előbbit megmagyarázza, hogy több mint 1300 magyar tart 100 millió forintnál is többet TBSZ-számlákon.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
A Bankmonitor friss közvélemény-kutatása szerint a megtakarítók 14%-a élne a lehetőséggel, ha megvalósulna a Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése a nyugdíj-megtakarítások lakáscélú felhasználhatóságáról. Az 1000 fő részvételével készült felmérés alapján akár 300 milliárd forint is elmozdulhat az ingatlanpiac felé, és konzervatív becsléssel is 7-10 ezer ingatlanpiaci adásvételhez járulhatnak hozzá az adómentesség útján felszabadított megtakarítások.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
Nem volt olyan a legnagyobb önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfóliók között, amelyeknek ne nőtt volna a kezelt vagyona tavaly az MNB Aranykönyv friss számai szerint, ami leginkább a részvény- és tőkepiacok jó teljesítményének tudható be. Nem meglepő módon a pénztári hozamok rég nem látott magasságokba szöktek, csak úgy röpködtek a 20% feletti teljesítmények. Mindeközben a taglétszám mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak ezt a formáját. Erről a témáról bővebben is szó lesz a jövő heti Future of Finance konferenciánkon.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kifejezetten szorgalmazza, hogy az önkéntes pénztárakban megtakarítók szabad önrendelkezése alapján, adómentesen használhassanak fel pénztári megtakarításokat otthonteremtés, lakásfelújítás céljából is. Ezzel a kormány ezirányú elképzelésére reagált a szervezet, amelyről itt és itt írtunk.
A magán-nyugdíjpénztári rendszer 2010-es beszántása óta súlyos lakossági bizalomhiánnyal küzd a nyugdíjcélú öngondoskodás hazai magánpiaca. Korlátozta növekedését a lakosság figyelmét elterelő állampapírpiaci hozamvadászat is az elmúlt években, üzenetében azonban még súlyosabb csapást jelenthet számára a kormány azon elképzelése, amely rövidebb távú célok érdekében áldozná be a hosszú távra félretett megtakarítások egy részét. Eközben most már tényleg egész Európa elhúz mellettünk.
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is szinte mágnesként vonzzák az öngondoskodókat - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
A brit piacfelügyelet egy olyan jelzőlámpás rendszert javasolt, amely megmutatja a megtakarítóknak, hogy mennyit kapnak a pénzükért, ha nyugdíjra tesznek félre, és a rosszabbul teljesítőknek egy jobban teljesítő nyugdíjprogramba helyeznék át a vagyonukat, ha pirosat jelez a lámpa – írja a Reuters.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?